Kötelező biztosítás árak a jövőben
A Pénzcentrum című gazdasági magazinnak adott interjút Rácz István a Biztosítás.hu ügyvezetője.
Az interjúban a kötelező biztosítás törvényi változások leendő hatásairól és a várható árváltozásokról volt szó.
A biztosítási szakember elmondta, hogy az évvégi KGFB kampányok akár még 8-10 évig is eltarthatnak a törvényváltozások ellenére, így jó ideig még drágább lesz a kötelező biztosítás évközben.
8-10 évig lehet még kampány
Az ügyfeleket érintő legfontosabb változás az egységes biztosítási évforduló eltörlése, amely az erős évvégi kampányok gyengüléséhez majd megszűnéséhez vezet, viszont Rácz István elmondása alapján, akár 8-10 évig is elhúzódhat.
A szakember rávilágított, hogy a törvényi változások ellenére is egy évvégi (december 31-ei) kötelező váltás az autósok egynegyedét érintené egységes évforduló nélkül is, mert egy 3 hónapos időintervallumon belüli évforduló, mindenképp az évvégi váltás időszakába esik.
A gazdasági válság hatására az eddigi éves 600 ezer körüli gépjármű vásárlás kb. a negyedére esett vissza, ezt figyelembe véve. 8-10 évre taksálható az az idő amíg az évvégi váltás az autósok kevesebb mint a felét fogja csak érinteni.
Köbcentiméter helyett kilowatt – KGFB újraárazás
A kötelező díjszámítását érintő komolyabb technikai változás az eddigi kilowatt helyetti köbcentiméter alapú számolás.
Az újraárazás mikéntjéről még egyeztet a MABISZ és a PSZÁF. A biztosítók többségének a részére problémát jelent, hogy egyelőre nem áll a rendelkezésükre kilowattra vonatkozó teljes statisztika valamint a jogalkotásban is módosítást kérnek, hogy ne kerüljön teljesen figyelmen kívül számítás során a köbcenti, mert azzal nagyobb súlyú – nagyobb kár okozására képes -járművek kaphatnának kedvezőbb tarifákat igazságtalanul.